Könyv – Kártyikné Benke Etka: Lélegzünk és létezünk - Valóságértő öntudat, önismeret (III.bővített kiadás) – Szeged 1998
+ 149 pont
Lélegzünk és létezünk - Valóságértő öntudat, önismeret (III.bővített kiadás)
Kártyikné Benke Etka
Szeged, 1998
Kötés: papír / puha kötés , 140 oldal
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Leírás: megkímélt, szép állapotban
Kategória: Egyéb
Ez a könyv jelenleg nem elérhető nálunk. Előjegyzéssel értesítést kérhet, ha sikerül beszereznünk egy hasonló példányt. Az értesítő levél után Önnek meg kell rendelnie a könyvet.
Fülszöveg
„… Hetven éves korom ellenére még mindig úgy érzem, hogy évről évre növekszik az erőm, a hajlékonyságom. Hogy meddig megy így, nem tudom még, de talán sokaknak példa lehet, hogy még nem késő… 25 éven át nem élhettem úgy, hogy legalább egy kicsit valahol ne fájt volna valamelyik testrészem. Ha le tudtam jönni a fekhelyemről, akkor már egészségesnek tartottam magam. Három időszakban is annyira súlyos volt a fájdalom, hogy nem voltam képes megfordulni a másik oldalamra. Sokszor nem bírtam önállóan megmosni a nyakam vagy megfésülködni. Volt, amikor arra gondoltam, hogy… Ötvenöt éves koromig, a családban, a társadalomban is vissza-visszatérő szenvedéseim miatt – csak csökkent értékű munkaerő voltam, aki mindig segítségre szorult. Csak rövid időt tölthettem egy-egy munkahelyen, mindig az egészségi állapotomtól függően. Állandóan az orvosi rendelőket jártam, most már több mint tíz év óta az orvos barátaim járnak hozzám, hogy gyógyuljanak.”
„… Hetven éves korom ellenére még mindig úgy érzem, hogy évről évre növekszik az erőm, a hajlékonyságom. Hogy meddig megy így, nem tudom még, de talán sokaknak példa lehet, hogy még nem késő… 25 éven át nem élhettem úgy, hogy legalább egy kicsit valahol ne fájt volna valamelyik testrészem. Ha le tudtam jönni a fekhelyemről, akkor már egészségesnek tartottam magam. Három időszakban is annyira súlyos volt a fájdalom, hogy nem voltam képes megfordulni a másik oldalamra. Sokszor nem bírtam önállóan megmosni a nyakam vagy megfésülködni. Volt, amikor arra gondoltam, hogy… Ötvenöt éves koromig, a családban, a társadalomban is vissza-visszatérő szenvedéseim miatt – csak csökkent értékű munkaerő voltam, aki mindig segítségre szorult. Csak rövid időt tölthettem egy-egy munkahelyen, mindig az egészségi állapotomtól függően. Állandóan az orvosi rendelőket jártam, most már több mint tíz év óta az orvos barátaim járnak hozzám, hogy gyógyuljanak.”
