Könyv – Moldova György: Akit a múzsa fenéken csókolt… – 234 tanács, melynek segítségével megtanulhatunk nehezen, lassan és rosszul írni – Dunakanyar 2OOO 1996
+ 59 pont
Akit a múzsa fenéken csókolt… – 234 tanács, melynek segítségével megtanulhatunk nehezen, lassan és rosszul írni
Moldova György
Dunakanyar 2OOO, 1996
Kötés: karton (papír védőborítóval) , 183 oldal
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Leírás: megkímélt, szép állapotban
Kategória: Kortárs
Ez a könyv jelenleg nem elérhető nálunk. Előjegyzéssel értesítést kérhet, ha sikerül beszereznünk egy hasonló példányt. Az értesítő levél után Önnek meg kell rendelnie a könyvet.
Fülszöveg
"A legfontosabb tapasztalatom, melyet szeretnék megosztani veled, a következő: az átlagosan tehetséges íróknál az eredmény általában azon múlik, hogy az illető mennyit hajlandó rágni a ceruzája végét, vagyis mennyi időt szán rá egy adott munkára. Terjengenek ugyan különféle legendák tehetségről meg ihletről, de ezeknek nem szabad bedőlni. Meg vagyok győződve, hogy egy novella vagy egy cikk, melyre nyolc óra tizenöt percet fordított valaki, okvetlenül jobb annál, mint amelyen ugyanaz a szerző csak nyolc órát szorgoskodott. A mennyiség itt is törvényszerűen átmegy minőségbe. Ellenpéldák ritkán találhatók, nagyon sokat kellene dolgoznunk valamin ahhoz, hogy végképp és helyrehozhatatlanul sikerüljön elrontanunk. Ez csak keveseknek és ritkán adatik meg. Következésképp az író legfontosabb testrésze nem a feje – legalább egy feje mindenkinek van és e tekintetben különben sem mérkőzhetünk a sárkányokkal. A kéz sem dönthet – melyikünk állná a versenyt egy sebésszel vagy egy zsebtolvajjal?! A legfontosabb testrészünk kétségkívül a fenekünk, melyre jó erősen ráülünk és addig nem emelkedünk fel róla, amíg ki nem tesszük a boldogító utolsó pontot. Ezért kérd a múzsádat, hogy ide irányítsa ihletadó csókját."
"A legfontosabb tapasztalatom, melyet szeretnék megosztani veled, a következő: az átlagosan tehetséges íróknál az eredmény általában azon múlik, hogy az illető mennyit hajlandó rágni a ceruzája végét, vagyis mennyi időt szán rá egy adott munkára. Terjengenek ugyan különféle legendák tehetségről meg ihletről, de ezeknek nem szabad bedőlni. Meg vagyok győződve, hogy egy novella vagy egy cikk, melyre nyolc óra tizenöt percet fordított valaki, okvetlenül jobb annál, mint amelyen ugyanaz a szerző csak nyolc órát szorgoskodott. A mennyiség itt is törvényszerűen átmegy minőségbe. Ellenpéldák ritkán találhatók, nagyon sokat kellene dolgoznunk valamin ahhoz, hogy végképp és helyrehozhatatlanul sikerüljön elrontanunk. Ez csak keveseknek és ritkán adatik meg. Következésképp az író legfontosabb testrésze nem a feje – legalább egy feje mindenkinek van és e tekintetben különben sem mérkőzhetünk a sárkányokkal. A kéz sem dönthet – melyikünk állná a versenyt egy sebésszel vagy egy zsebtolvajjal?! A legfontosabb testrészünk kétségkívül a fenekünk, melyre jó erősen ráülünk és addig nem emelkedünk fel róla, amíg ki nem tesszük a boldogító utolsó pontot. Ezért kérd a múzsádat, hogy ide irányítsa ihletadó csókját."
